Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2022.01.24

A/1 - AZ ALKOTÓ EMBERI ELME

ELŐSZÓ

Az ember válaszreakciója a valós, Földi környezeti hatásokra, miközben a gondolkodása által mérlegeli a helyzeteket és keresi a megfelelő válaszokat. A tudásunk által vesszük észre a környezetben rejlő lehetőségeket és megoldásokat. A kitágított tudat jobban átlátja a helyzetet és könnyebben megtalálja a megoldások sokasága közt a frappáns választ!

  • Tanulás (KREATIVITÁS): Az alkotáshoz el kell sajátítanunk a szükséges alapokat. Mint ahogy az íráshoz-olvasáshoz szükséges az ABC ismerete, úgy az építészethez is először a geometria, a statika, az anyagok, a formák és viselkedéseiknek az ismerete szükséges.
  • Játék(FLOW-ÉLMÉNY): Az alkotás folyamata során, ahogy létrehozunk valamit, újabbnál újabb ötleteket fedezünk fel és egyre több tapasztalatra tehetünk szert.
  • ÉPÍTÉSZET: A geometriai elemekből, 2D-s és 3D-s rendszereket alkothatunk. A szerkesztési elvekkel és törvényszerűségekkel közösen részlet gazdaggá tehetjük az elemeket.

ce429b82a215373fc9ca5013b7aea4a3.jpg


Az alkotókészség (kreativitás) a személyiségtulajdonságokgondolati- és gyakorlati-cselekvéses képességek sajátos összerendezettsége a személyiségen belül, ami lehetővé tesz valamilyen szintű alkotást, és emellett még viselkedésbenmagatartásban is megnyilvánul.


Meghatározás

Az általában vett kreativitás nem csak emberi tulajdonság. Az univerzum folyamatos teremtődése-önteremtése, a nem megjósolható változás, ill. a szabálytalan folytatás az egész világunkban megfigyelhető. Az alkotókészség, a teremtés képessége tehát inkább egy végső kérdés, mint sem csak pszichológiai természetű (Dunkel, Az alkotó ereje, 2017).

Az alkotás lehet műszaki, filozófiai, gondolati természetű, de művészi értelemben vett is. Valószínű, hogy a gyermekek nagy része születik e potenciális képességgel, de maga az iskolai rendszer az ún. institucionalizáció ("intézményesítési") folyamata során gátolja az egyéni ötleteket (originalitás) azok könnyed, sokféle megoldásainak (fluencia) közlését.

Egyfelől maga az önuralom (Rorty, Foucault, Dunkel) az, ami megszünteti az egyéniség egyéni voltát, így a felnövekvés során az egyedi ember egyre inkább sémaismétlő lesz. A művész azért is nonkonformista, mert azokkal nagyobb az ún. autonómia igénye (Dunkel 2017), ami nem a pszichiátriai értelemben vett: oppozíciós zavar, vagy deviancia.

A művészi lélek nagymértékben ad eredeti választ (originalitás) a környezet ingereire, s nagyobb is az ún. problémaérzékenysége. Nem szereti a sémát, de kifejezetten szereti a komplexitást. Dunkel szerint, filozófiai értelemben maga a világ: ún. divergens probléma. Azaz valaminek többféle megoldása van. A divergens gondolkodás széthajló, több logikai utat jár be, sőt; nem csak simán logikus.

Az emberek többsége konvergens, összehajló gondolkodású, egy-megoldásos "srófra" jár az agya. A művészek és kreatívak között sokkal több az ún. jobb agyféltekés és divergens gondolkodású, ők (Foucault, Dunkel) sajátos " meg nem értett kisebbség" a társadalomban. A pedagógusok kifejezetten nem kedvelik őket, hisz nem sémaemberek, s az ő megoldásuk nem sémamegoldás. Könnyen és többfajta megoldást kínálnak egy problémára (flexibilitás), sőt a kidolgozott megoldás is több fajta lehet (elaboráció), egy festménysorozat, vagy a zenében kiváló példa az akár tíz variáció egy ugyanazon témára.

A kreatív mást lát, mint amit a többi, jól nevelt-jól szocializált ember. Ezért új funkciót talál a régi dolognak, (re-definiálás) egy régi eszközt, elemet, elvet újszerűen (innováció) használ fel. Sokszor ún. önjutalmazó módon, belső jutalmazással (internal reward loco control) s nem külső kontrollosan alkot. Önmagáért, nem haszonért, ennek a neve autotelikusság (autósz = önmaga, telosz = eredmény, kimenet, cél).

Dunkel (2017) nagy hiba, hogy az iskolai tehetség gondozása csak egy külön fizika, vagy magyar óra. Szerinte játszás és kreatív órák nélkül eleve nincs tehetséggondozás. A tehetségnek lenne szerepe a társadalmi megújulásban, sőt, a gazdasági élet megújításában is. A zene és élményterápiák során látható, hogy a kreatív létmód segít a beteg ún. reparatív, ön-helyreállító képességének felszínre hozásában.

Winnicott szerint a kreativitás a lét alapállapota, ami rávilágít arra, hogy mennyire nem csak egy személyiségjegyről van szó. A világ teremt egy egyedi létezőt (Dunkel, 2017) ami majd egy egész világot teremt, ez rekurzívitás. Mint a Júlia és Mandelbrot halmaz esetén látható. Ez a művészi rekurzivitás az egész világ tulajdona (Dunkel), tehát a harmónia nem emberi találmány (Mersenne: Harmonia Universel, Boethius: Musica mundana). Az ember csak újra megtalálja a harmóniát. Dunkel tudományfilozófiailag mutat rá: a szabálytalan folytatás a gének esetén is fenn áll, sőt, ennek a nem kiszámíthatóságnak (unpredictibility) van kvantummechanikai alapja is, s ez jellemző az alkotásra is: minden váratlan kimenetben ott van.

A kreativitásnak nevelésfilozófiai jelentősége van; a felnövekvő, kreatívabb emberek tudnák átformálni a fogyasztó, s bolygót, no meg a termelési folyamatban egymást kizsákmányoló társadalmi létet. A mai iskolák adatbankokat nevelnek, pedig a mai gyereknek számtalan adathordozó azonnal elérhető (internet, I pad, okostelefon, etc.) Valószínű, hogy sok embernek segít a technológia megvalósítani egyéni ötleteit. De ehhez iskolás korban (7!-18 év) ingergazdag, de nem gépi, hanem emberi, személyes és stimuláló környezetre van szükség.

Az alkotás nemcsak ott van jelen, ahol az ember nagy történelmi jelentőségű műveket teremt, hanem mindenütt, ahol az ember elképzel, kombinál, változtat, valami újat teremt, bármilyen szegényesnek is tűnjék az a zsenik alkotásához képest. (Vigotszkij, 1967)


Alkotó képességek

Alapvető, és a kreativitáskutatók számára rendkívül megtermékenyítő a Joy Paul Guilford által 1956-ban kidolgozott intelligencia-struktúra háromdimenziós modelljének elvére, faktorainak analízisére, s vele a divergens gondolkodás jellemzésére épülő értelmezés. Az intellektus természetét a divergens képességek leírásával jellemezte, melyek a következők:

  • Könnyedség (Fluency): A szellemi termékenység könnyedsége, gyorsasága, mennyisége, folyékonysága
  • Rugalmasság (Flexibility): A szellemi mozgékonyság képessége ez, a változó igényekhez való hajlékony alkalmazkodás, ami lehet spontán is, lehet adaptív is
  • Eredetiség (Originality): A váratlan, a szokatlan, újszerű kedvelése, szellemesség, találó jelleg, ritkaság, asszociációs távolság a mutatói
  • Újrafogalmazás (Redefinition): A szellemi struktúrák átszervezése, átértelmezése, átértékelése, átalakítása, vagy legalább felülvizsgálata
  • Problémaérzékenység (Sensibility): A probléma észrevevése, megértése, megoldásának igénye, vállalása, ennek a képességnek a mutatói.
  • Kidolgozottság (Elaboration): A részletek kidolgozásának, a komplexitásnak az igénye és preferenciája adja ezt a képességet.

A kreatív személyiség tulajdonságai és képességei

Sok kutató foglalkozott kreatív egyének személyiségtulajdonságainak a vizsgálatával. Felkutatták korábbi teljesítményeiket és viselkedésbeli sajátosságaikat is. Az összegyűlt gazdag ismeretanyagnak csupán töredéke található itt meg.

  • Barron, F. (1952, 1963): vizsgálati eredményei szerint a kreatív személyeket magas fokú tudásvágy, kíváncsiság, megismerési (intellektuális) késztetés jellemez, valamint nagyfokú autonómia, magas én-erő, önbizalom, emócionális stabilitás. Az interperszonális kapcsolatokban tárgyilagosak, nonkonformisták. Széles körű érdeklődés, fogékonyság, absztrakt gondolkodás, intellektuális aktivitás a sajátjuk. Pszichodinamikájuk komplexebb és differenciáltabb, ezzel van összefüggésben a komplex ingerek iránti preferencia. Tolerálják a kétértelműséget is.
  • Maslow A.H. (1959): A kreativitás legfőbb indítéka az önmegvalósítás (self-actualisation) motívuma. A kreatív személyt erős belső késztetés indítja arra, hogy a személyiségét kreatívan kibontakoztassa.
  • Guilford, J.P (1967): A kreatív személy tulajdonságait elsősorban az intellektuális képességekkel hozza összefüggésbe. Minthogy a normák, szabályok, konvenciók a kommunikáció lehetőségeit, a megismerést és reagálást szabályozzák, sőt, korlátozzák, a kreatív attitűd egyik fő jellemzője a megszokottól való elszakadás igénye, a változásra, az újszerűségre való törekvés. Alapvető motívumuk pedig a kutató-kísérletező hajlam.

A kutatási eredmények alapján az alkotó személyiséget a következő személyiségjegyekkel jellemezhetjük:

  • szellemi egészség és hatékonyság (megismerési vágy, kíváncsiság, érdeklődés, függetlenség a gondolkodásban, vélekedésben, stb.)
  • az önmegvalósítás szándéka, önkifejezési akarat
  • pozitív én-kép, magabiztosság
  • pszichológiai biztonság
  • a személyiség szabadsága, a korlátozások elleni védekezés
  • a környezet tökéletesítésre, konstruktív megváltoztatására való törekvés
  • nonkonformitás
  • a korlátozások, kötöttségek, szabályok nehezen tűrése, illetve ha ezeknek értelmét nem látja, lázad, tiltakozik ellenük.

Az alkotó megnyilvánulásnak lényegi jellemzője az, hogy a társadalom irányába hat. A kreatív ember általában jobban észreveszi a problémákat, s megkísérli megoldani azokat. Ez a szokványossal, a rutinnal ellentétes dolog, ellentétes tevékenység, és így előfordul, hogy szembekerül kényelmesebb környezetével.


Az alkotó folyamat sajátosságai

A fenti kreatív tulajdonságok elindítják a kreatív folyamatot, amely a személyiség belső élménye és külső tevékenysége. Az alkotó tevékenység gondolkodásbeli és cselekvésbeli területe különböztethető meg. A kreatív folyamat szakaszai a következők (Rosca, 1973, Karlavaris, 1977):

  • Előkészület ez lényegében a probléma észrevétele. Tudatos felkészülést igényel. Van egy megoldandó kérdés, amelynek a megoldását a személy szükségesnek érzi. Ez az alkotás kezdete.
  • Lappangás, vagy inkubáció: ebben a szakaszban a kombinációval egybekötött megoldáskeresés zajlik. Ezt kísérheti félbehagyás, felejtés is, de később a probléma újra előbukkan, feszít a megoldás igénye. Állandóan újabb és újabb kombinációk keletkeznek az eddig ismert adatokból, azok újszerű összekapcsolásaival, a probléma megoldásra.
  • Ihlet vagy megvilágosodás szakasza: felvillan a megoldáshoz vezető ötlet, vagy maga a megoldás. Ez az alkotás csúcspontja, itt rendeződnek az ismeretek, ami homályos volt kitisztul. Ez a szakasz a megoldás megvalósítását is tartalmazza.
  • Ellenőrzés, vagy átrendezés szakasza, ahol az ihlet szolgáltatta nyersanyag véglegessé válik, az alkotó gondolkodás kiegészíti a képzelet előző szakaszban megvalósított művét, s ha kell, módosítja az ötletet vagy a megoldást.

A kreatív produktum jellegzetességei

A kreatív folyamatban létrejött termék értéke azzal mérhető, hogy mennyire új és értékes. A kreatív termék lehet csupán az egyén tapasztalatvilága szempontjából (szubjektíven) új. Ez a kreatív folyamat értelmezéséből is következik, ami szerint lehet belső, élményszerű, szubjektív oldala is. Így a tanulók különböző tevékenységei, produktumai is lehetnek kreatívak. Ezek szerint a kreatív termék egyre magasabb szintjeit különböztetjük meg:

  • Kifejező kreativitás szintje, amikor a gyerek tudását, véleményét, érzésvilágát a legkülönfélébb tevékenységi formákban nyilvánítja ki: szóban, írásban, rajzban, feladatok megoldásában, játékosan, kötöttségek nélkül.
  • Produktív kreativitás: itt megjelenik a tendencia a szabad játék korlátozására és ellenőrzésére. Az elsajátított ismeretek alkalmazásának igénye és képessége szükséges a kreatív produktum előállításához, problémamegoldáshoz.
  • Feltaláló (inventív) kreativitás: a kitalálás és felfedezés jellemzi ezt a szintet. Legfontosabb eleme a hajlékonyság, vagyis az új és szokatlan kapcsolatok meglátása az előzőleg nem összefüggő részek között.
  • Újító (innovatív) kreativitás A személy a meglévő produktumba újat visz, amitől az jobbá válik, vagy esetleg egészen másként, új módon old meg feladatokat, problémákat, s ez jobb, ésszerűbb, mint a régi megoldási mód.
  • Teremtő kreativitás: az alkotás legmagasabb szintje. Alapjaiban teljesen új elv, vagy feltevés keletkezik.

Az első szint már óvodáskorban jelentkezik, és az egyén vagy tanulók egyre magasabb szintekre juthatnak el.


Irodalom

Csíkszentmihályi Mihály - Kreativitás. A flow és a felfedezés, avagy a találékonyság pszichológiája; ford. Keresztes Attila; Akadémiai, Bp., 2008 (Az elme kerekei)

 



A flow-élmény az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől örömmel töltődik fel, abban teljesen feloldódik, minden más eltörpül mellette, bármi áron folytatni törekszik. Ezt, vagyis a pozitív filozófia fogalmát először Csíkszentmihályi Mihály fogalmazta meg, és azóta a szakterületen kívül is számos helyen hivatkozzák. Mérő László szerint Seligman, Fowler és Csíkszentmihályi fogalmazták meg a pozitív pszichológia tudományos irányzatát 1998. január első hetében. A tudós szerint a flow-élmény egy teljesen összpontosult, a motivációt a maximumig fokozó élmény, melynek során az ember képes teljesen egy dologra figyelni, és megfelelően átélni saját érzelmeit a legjobb teljesítmény, vagy tanulás végett. A flow-élmény egyik legbiztosabb jele, hogy ösztönösen, akár kitörő örömöt érzünk, miközben egy adott feladatot oldunk meg, de a flow-t úgy is le szokták írni, mint egy lebegést, amikor csak az adott feladatra fókuszálunk.


A jelenség jellemzői

Az emberek a flow-élményt Csíkszentmihályi szerint a következőktől kísérve tapasztalják meg:

  • az illető képességeivel összhangban lévő, egyértelmű célok,
  • a tudat erős fókuszáltsága,
  • az öntudatosság tudatos észlelésének feloldódása; az Én-tudat eltűnik (zen érzés),
  • az időérzékelés megszűnik,
  • azonnali válasz a tevékenység alatt felmerülő jelzésekre (visszacsatol),
  • egyensúly az egyén képességei és a feladat nehézsége közt (a feladat nem túl könnyű, de nem is túl nehéz, éppen jó),
  • a szituáció feletti kontroll föladása – nem fél a menet alakulásától, a jelen a lényeg,
  • a tevékenység belülről jutalmaz, siker élmény, ezért nem megterhelő,
  • az illető teljesen elmerül abban, amit csinál, azonosul vele.

A flow-élményhez nem szükséges mindegyik jellemzőnek teljesülnie.

Zenészek, sportolók tipikusan átélhetik a flow-t a munkájuk során, de szoftverfejlesztők és részvénytőzsdei kereskedők is számot adtak már a jelenségről. Emellett a több keleti vallás által is tanított „egységérzés”, azaz az univerzummal való eggyé válás érzése is legalábbis roppant közeli rokona a Csíkszentmihályi által flow-ként leírt állapotnak.

Csíkszentmihályi Mihály pszichológus ezt írta:

„Amikor folyóparton ülünk, és figyeljük az elhaladó vizet, megláthatjuk a flow szépségét működés közben. A víz természetesen áramlik és mozog, biztos irányba. Energiája, ereje, bizonyossága van, ebből a kombinációból nyugalom és a világgal való egység érzete árad. A legjobb pillanatok általában akkor következnek be, amikor egy ember teste és tudata önként vállalt erőfeszítésben végső határáig megfeszült, hogy valami nehezet és érdemlegeset alkosson."
Sokan azért veszítik el szabadságukat és válnak tússzá, mert nem élvezik azokat a dolgokat, amelyeket meg kell tenniük. A sportolóknak, zenészeknek, jó vezetőknek meg kell tenniük azokat a dolgokat, amelyeket talán nem szeretnek, de arra trenírozzák magukat, hogy élvezzék azt, ami ahhoz szükséges, hogy elérjék végleges céljukat. A különböző foglalkozásokat kutatva Csíkszentmihályi felfedezte, hogy amikor az emberek optimális vagy csúcsteljesítményt nyújtanak, megfeledkeznek magukról, az időről, a gondokról. Megjegyzi, hogy ezt a flow-t sokan félreértelmezik egyfajta transzállapotként, és a passzív szabadidős tevékenységeknél is keresik. „A legtöbben annyira várják, hogy otthon lehessenek és lazítsanak. Aztán hazaérnek, és nem tudják, mit csináljanak. Nincs előttük nehézség, ezért a TV előtt ülnek és depressziósak”.

A brazil futball-legenda, Pelé így írta le azokat a napokat, amikor minden "szokatlanul" rendben ment:

„furcsa nyugalmat éreztem, amilyet azelőtt nem tapasztaltam semmilyen más játékban. Egyfajta eufória volt. Úgy éreztem, egész nap tudnék futni anélkül, hogy elfáradnék, hogy végig tudnám cselezni bármelyik csapatot, vagy akár az összeset, hogy fizikailag át tudnék hatolni rajtuk. Úgy éreztem, sebezhetetlen vagyok.”

A flow akkor következik be, amikor testünk, intellektusunk, érzelmeink és szellemünk természetes módon összehangolódik, és egy bizonyos tudatállapot övezetében tart minket. Amikor ilyen, meditációhoz közeli tudatállapotban dolgozunk, nagyobb az energiánk, a koncentráló képességünk és hatóképességünk, mint amikor megszokott módon dolgozunk valamin. A flow segít, hogy örömet találjunk a legtöbb rutintevékenységben, például az ismétlődő gyakorlásban vagy készségeink fejlesztésében…

 


Építészet olyan alkalmazott tudományos és művészeti szakterület, amely az épületek és építmények létrehozásával, tágabb értelemben az épített környezet kialakításával foglalkozik. Az emberi kultúra, az emberi tevékenység egyik legalapvetőbb megjelenési formájaként egyrészt alkalmazott művészet, másrészt mérnöki tudomány, technológiai diszciplína. Az embert körülvevő természeti környezet olyan, akaratlagos megváltoztatása, amelynek „erőszakossága” konstruktív.

Az építészet nem azonos építéssel. Egy egyszerű kerti árnyékszék létrehozása is építés, egy vasúti töltés is komoly mérnöki feladat, de a hagyományos értelmezés szerint ezek egyike sem építészet (ezt napjainkban egyre többen vitatják). Ezt a félreértést általában az „építőművészet” kifejezéssel oldják fel, amely a nevében a művészi igényű épít(őműv)észtervező munkára utal.

Az épületek megépítésén kívül építészetnek nevezzük egyrészt a belső terek kialakítását (belsőépítészet), másrészt az épületek összhangjának megteremtését, illetve környezetük kialakítását a városi-, esetenként regionális léptékig (városépítészeturbanisztikatájépítészet). (Wikipedia)


Funkcionális felosztása

Az építészeti tervezést alapvetően az épületek funkcionális típusai alapján osztják fel. Ezt az építési törvény úgynevezett övezeti besorolása rögzíti:

  • lakóépületek: családi- és társasházak, bérlakások, nyugdíjasházak stb.
  • középületek: szakrális-, igazgatási-, egészségügyi-, szociális-, oktatási-, kulturális- és sportintézmények,
  • üzemi épületek: termelő-, kereskedelmi-vendéglátó szolgáltató épületek, raktárak, üzemi irodaházak, üzletek, bevásárlóközpontok, logisztikai központok. (Mindezek lehetnek: ipari és gazdasági, mezőgazdasági, vagy vegyes használatú épületek.)
  • különleges rendeltetésű épületek: laktanya, repülőtér stb.

Építészettörténeti korszakok és stílusok, irányzatok

Az építészeti stílusokat és korszakaikat sokan és sokféleképpen tagolták olyannyira, hogy se a meghatározásuk, se az elnevezésük nem teljesen univerzális – már Angliában, illetve a tengerentúl is eltér a kontinentális gyakorlattól. A magyar gyakorlatban és építész-oktatásban (korántsem vitathatatlan módon) elkülönített stíluskorszak:

  • őskori társadalmak építészete: megalitikus, barlang-, ősi társadalmak építészete,
  • ókori társadalmak építészete: Közel-Kelet antik, Távol-Kelet antik, újvilágok antik, antik görög , antik római építészet,
  • középkor építészete: ókeresztény, népvándorláskori, bizánci, arab-iszlám, romanika, gótika építészete
  • az újkor építészete
  • reneszánsz építészet
  • barokk építészet, klasszicizáló késő barokk: rokokó, copf stílus
  • klasszicista építészet
  • romantika építészete
  • historizmus: neostílusok, Beaux-Arts
  • az ipari társadalmak építészete: arts és crafts építészet, szecessziós építészet, népies stílusú építészet,
  • modern építészet (modernizmus): organikus, Bauhaus (formalista, konstruktivista, funkcionalista), de Stijl stb., Art déco, posztmodern építészeti irányzatok

A 21. századnak nincs egységes építészeti korstílusa, sőt igazi építészeti stílusok is nehezen különíthetők el. Az egyes stíluskorszakokat elemezve megállapítható, hogy a korszakváltásaikat — a mindenkori esztétikai-művészi szemlélet mellett — technikai-technológiai újítások is serkentették. Napjainkban, amikor a tudományos, technikai és technológiai fejlettség hihetetlen változatosságot kínál, az alkotók szubjektív intuícióit esetenként csak piaci divatirányzatok befolyásolják.

„Modern” építészetnek a 20. század első felének stílusai közül a Bauhaus-irányzatokat szokás tekinteni. Mélyebb és átfogóbb értelemeben azonban a modernségen a mindenkori társadalmi-, technikai- és technológiai igényekkel és adottságokkal összhangban levő, vagy annak fejlődési irányába ható törekvéseket értjük. Ennek alapján értékelünk számtalan olyan alkotót, akik életművében stílusváltásokat és -visszaváltásokat is találunk.

Ezen felsoroláson kívül van a népi építészet, ami egyrészt a mindenkori alapvető funkcióigényekhez igazodik, másrészt a népi gyakorlat alapvetően konzervatív jellege miatt a legfőbb hagyományőrző eszköznek és tárháznak bizonyul. (Wikipedia)